hszi csin-ping

Az amerikai titkosszolgálat bicskája is beletörik a legnagyobb fenyegetést jelentő ország új trükkjeibe

2021. november 11. 13:00 | Portfolio

Az amerikai titkosszolgálat bicskája is beletörik a legnagyobb fenyegetést jelentő ország új trükkjeibe

Kína felemelkedése minden szempontból kihívást jelent az Egyesült Államokra nézve, a két ország vetélkedése pedig az utóbbi években egyre inkább nyilvánvalóvá vált. Ez alól természetesen nem képez kivételt a hírszerzés sem, ugyanis ilyen körülmények mellett igencsak felértékelődik a másik fél szándékait illetően megszerzett információ. Az utóbbi évek tapasztalata azonban azt mutatja, hogy az amerikai hírszerzésnek egyre nehezebb dolga van, ha a kínai vezetés szándékairól akar hitelesen informálódni. Ez pedig szoros összefüggésben van azzal a folyamattal, amelynek eredményeképpen Hszi Csin-ping saját személye köré szervezett lényegében minden hatalmat az ázsiai országban.

Obama beszólt Putyinnak, a kínai elnöknek és Trumpnak is

2021. november 08. 19:25 | Portfolio

Obama beszólt Putyinnak, a kínai elnöknek és Trumpnak is

Az Egyesült Államok korábbi elnöke, Barack Obama is megjelent a glasgow-i COP26 klímacsúcson, amelyen összesen több mint 200 ország állam- és kormányfője vesz részt. Obama kritikus kijelentéseket intézett, amelyből nem csak Amerika riválisai, de a Trump-adminisztráció is kapott.

Sorsdöntő tanácskozásra készül Kína, ám a koronavírus közbeszólhat

2021. november 03. 08:13 | Portfolio

Sorsdöntő tanácskozásra készül Kína, ám a koronavírus közbeszólhat

Kína fővárosában háromhavi csúcsra futott a helyileg megfertőződött koronavírusosok száma, nem sokkal azelőtt, hogy a kínai kommunista párt vezetői nagy gyűlést terveznek a párt első vezetőivel. A kínai elnök ezen a tanácskozáson betonozhatja be magát pozíciójába a következő elnöki ciklusra is, így nagy lesz a tét a november 8-11-ig tartó találkozón.

A vakcinák kölcsönös elismerését sürgette a kínai és az orosz elnök

2021. október 30. 19:17 | MTI

A vakcinák kölcsönös elismerését sürgette a kínai és az orosz elnök

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által jóváhagyott, koronavírus elleni vakcinák kölcsönös elismerésére szólított fel szombaton Hszi Csin-ping kínai és Vlagyimir Putyin orosz elnök, akik videokapcsolaton keresztül szólaltak fel a G20-országcsoport római csúcstalálkozóján.

A kínai piacok megnyitását sürgeti a francia elnök

2021. október 27. 07:12 | MTI

A kínai piacok megnyitását sürgeti a francia elnök

Emmanuel Macron francia államfő azt kérte kedden kínai kollégájától, Hszi Csin-pingtől, hogy "folytassa a kiegyenlítést" az Európai Unió és Kína között, azaz tegye hozzáférhetőbbé a kínai piacot az uniós tagállamok számára - jelezte a francia elnöki hivatal.

Rossz hír a világnak: kihagyja a nagy klímacsúcsot a kínai elnök

2021. október 15. 09:09 | Portfolio

Rossz hír a világnak: kihagyja a nagy klímacsúcsot a kínai elnök

Nem vesz részt a glasgowi nagy klímacsúcson (COP26) Hszi Csinping kínai elnök – tudta meg a brit The Times, a szintén brit Inews pedig arról ír, hogy a két nagy szennyező, a kínaiak és a szaúdiak, elvétették azt a keddi határidőt, ameddig le kellett volna adniuk az új klímavállalásaikat, hogy a 2050-es nettó zéró kibocsátási cél összejöjjön.

Háborúra készül Kína? Megszólalt Vlagyimir Putyin is

2021. október 14. 09:32 | Portfolio

Háborúra készül Kína? Megszólalt Vlagyimir Putyin is

Hszi Csinping kínai elnök a múlt héten arról beszélt, hogy újra szeretné egyesíteni Kínát, ami azt jelenti, hogy Peking uralma alá hajtaná a de facto független országként működő Tajvant is. Vlagyimir Putyin orosz elnök úgy látja, hogy Hszi elnöknek céljai elérése végett nincs szüksége katonai erő alkalmazására.

Elkészült a következő nagy háború forgatókönyve – Így nézhet ki a 21. század legvéresebb katonai konfliktusa

2021. október 12. 17:30 | Huszák Dániel

Elkészült a következő nagy háború forgatókönyve – Így nézhet ki a 21. század legvéresebb katonai konfliktusa

Kína már összeállította a Tajvan elleni invázió terveit és rendszeresen gyakorolja ezek kivitelezését. Hiába viszonylag kis terület a de facto önálló országként funkcionáló szigetcsoport, egy ilyen háború során milliós lélekszámú hadseregek csapnának össze, ami rég nem látott intenzitású katonai konfliktust hozhat. Peking gyors győzelemben reménykedik, Taipeinek viszont az az érdeke, hogy minél inkább elhúzza a harcokat és lassan „véreztesse ki” a kommunista Kínát. Így nézhet ki egy testvérháború a Kínai Népköztársaság és a Kínai Köztársaság közt.

Kína mesterséges intelligenciával tarolhatja le a világot

2021. október 04. 09:24 | Portfolio

Kína mesterséges intelligenciával tarolhatja le a világot

A SenseTime Kína egyik legnagyobb reménysége a mesterséges intelligencia szektorban zajló globális versenyben. A vállalat, amely a kínai kormány támogatását élvezi, idén tervez a tőzsdére lépni, de a nemzetközi terjeszkedés tekintetében a nyugati országok ellenséges fellépése akadályozhatja.

Még hangosabban szólnak a harci dobok: ezért készül háborúra a világ egyik legnagyobb országa

2021. szeptember 29. 16:30 | Portfolio

Még hangosabban szólnak a harci dobok: ezért készül háborúra a világ egyik legnagyobb országa

Az utóbbi napokban igen fontos geopolitikai fejlemények zajlottak le a világban, amelynek részeként soha nem látott katonai együttműködést alapozott meg az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Ausztrália. Az úgynevezett AUKUS-megállapodás megszületésében azonban, ha akaratlanul is, de sokkal nagyobb szerepe lehet Kínának, mint azt többen gondolnák. A három ország között köttetett megállapodásnak ráadásul nagyon fontos következményei lehetnek egy esetleges közös európai védelmi politika megvalósítása szempontjából is.

Draghi: Róma továbbra is reménykedik egy G20-csúcsban

2021. szeptember 02. 21:15 | MTI

Draghi: Róma továbbra is reménykedik egy G20-csúcsban

Olaszország továbbra is reméli, hogy a gazdaságilag legfejlettebb húsz ország (G20) csúcstalálkozót tart Afganisztán ügyében, mindazonáltal egyetlen ország sem dolgozott ki stratégiát arra vonatkozóan, hogy miként viszonyuljanak a tálibokhoz - mondta csütörtökön Mario Draghi olasz miniszterelnök.

Döntött Afganisztán sorsáról Putyin és Kína

2021. augusztus 25. 16:19 | MTI

Döntött Afganisztán sorsáról Putyin és Kína

Az Afganisztán ügyében folytatott koordináció erősítéséről állapodott meg Hszi Csin-ping kínai és Vlagyimir Putyin orosz elnök - közölte szerdán a TASZSZ hírügynökség, a kínai központi televízióra hivatkozva.

Részletes keresés